Zárórendezvény

Zárórendezvény meghívó

Október 3-án, ünnepélyes zárórendezvény tette fel a koronát a  „Legyél te is természettudós” – Laborfejlesztés a Fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban című, TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0047 kódszámú projektre, amely mintegy 337,5 millió forintból valósult meg az elmúlt két évben.

Azonban a munka dandárja még csak most kezdődik a pedagógusok számára, hiszen az elkészült labort hosszú távon is meg kell tölteni élettel, és létre kell hozni azt a légkört, ami igazi élménnyé teszi a diákok számára a természettudományos tananyag befogadását. Mindez pedig megteremti a lehetőséget arra, hogy a neves fonyódi gimnázium a jövőben is olyan kiemelkedő eredményeket elérő tanulókat adhasson hazánk tudományos életnek – és előtte természetesen a felsőoktatásnak – mint korábban. Hiszen van olyan diák is – csak egy példát kiemelve -, aki mára sugárkutató központ laboratóriumát vezeti – derült Hídvégi József, Fonyód város polgármesterének beszédéből.

Az eseményen emellett felszólalt és méltatta a projektet, illetve az annak sikeres lebonyolításában résztvevők munkáját Móring József Attila, országgyűlési képviselő; Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke; Nagyné Keller Izabella, a KLIK Fonyódi Tankerületének tanügyigazgatási referense; valamint Bántó Zsuzsanna, a Mátyás Király Gimnázium igazgató-asszonya.  A rendezvényt az intézmény diákjainak bemutatói színesítettek, amelyek keretében számot adtak szakmai tudásukról, illetve bemutatták a beruházás során beszerzett laboreszközöket és az azokban rejlő lehetőségeket is.